Bár már sokan írtak róla, valahogy én is szükségét érzem annak, hogy - bár kicsit megkésve - megemlékezzek a Legendáról, a nagy Ozzyról a hatvanadik születésnapja alkalmából. Igazán szívmelengető érzés, hogy bárhol olvastam róla (konkrétan itt, itt és itt), mindenhol abszolút elismerő hangnemben nyilatkoztak róla - a mai sajtótrendek mellett ez felüdítő. Viszont sehol nem láttam a szakmai életpályájának az elemzését olyan szempontból, hogy kikre milyen hatással volt, kiket inspirált, mit is köszönhet neki a rock/metal szcéna - természetesen azon kívül, hogy egyáltalán létezik a mai formájában.
Ugyanis ne vitassuk el azt az óriási érdemét, hogy úgy nagyjából megalapította a metalzene műfaját a Black Sabbath nevű felszínre kapaszkodott, elvetemült sátánhordával. Mert mit is hallgathattunk 1970 környékén, ha valami igazán kemény zenére vágytunk? Lássuk csak: Alice Cooper és a Led Zeppelin még nem nagyon merték tökig kicsavarni a csöves erősítőt, hogy aztán a két legvastagabb húron randalírozzanak retkes riffekkel; a Deep Purple Ozzyékhoz képest lakodalmas zene volt a sok Hammond orgonával; a Jethro Tull a sok bélyegtől, gombától és fűtől túl jámbor és békepárti hippicsapat volt ahhoz, hogy ilyen brutális zenét játsszon; a többi Woodstockon nevelkedett bandát meg hagyjuk. Szóval a Black Sabbathon kívül nem igazán volt választás, így tekinthetjük őket a műfaj úttörőinek. Aki rockernek vallja magát, és nem ismeri el Ozzyék munkásságat, az szégyellje el jó alaposan magát és gondolkozzon el a világnézetéről.
Na de mi jött utána? A teljessség igénye nélkül: Judas Priest, Iron Maiden, Metallica, Megadeth, Anthrax - mindet bevallottan a Sabbath inspirálta, az ő hatásukra indultak el a zenélés útján. Azt hiszem, nem kell őket külön bemutatni, rájuk nem is fogok külön kitérni, nem ezért kezdtem el a postot írni. Viszont van néhány elvetemült ember a világon, aki a nyers, hamisítatlan Sabbath-stílust kedveli, amitől a fentebb említett bandák az idők során már messzire elkóboroltak. Ilyen zenét játszó csapatból is van jónéhány, bár mivel kompromisszumot ők nem ismernek, ezért a nevük is kevésbé csenghet ismerősen, őket fogom most sorra venni. Ennek a Sabbath-származék stílusnak neve is van, legtöbbször stoner/doom néven szoktak rá hivatkozni, a hozzáértőknek most biztos nem mondtam újdonságot. Lesz itt egy-kettő a felsorolt bandák közül, akik nem illenek bele a skatulyába teljesen, na de lássuk őket!
Corrosion of Conformity
1982 óta létező amerikai metalegyüttes, 1989 óta tagjaik között tudhatják Pepper Keenant, akinek a csodás Sabbath-ízt köszönhetik. Pepper egyébként játszik az ex-Panterás (R.I.P. Dimebag) Phil Anselmo egyik bandájában, a Downban is - ők szintén a terítéken vannak, lsd. a következő bekezdést. Nem kívánok többet elmondani róluk, ezer szónál is többet mond a zenéjük. Sajnos a kiadójuk megtiltotta a CoC-videók beágyazását, ezért itt lehet megtekinteni, érdemes.
Down
Mint fentebb említettem, Phil Anselmo projektje, még 1991-ben alapította CoC-, Crowbar- és Eyehategod tagokból, hogy megmutassa a világnak, milyen is az igazi southern-stoner zene, ami aztán sikerült is a nagyszerű Nola albummal '95-ben, ez platinalemez lett az óceánon túl. Nincs több hozzáfűznivalóm, hallgassátok:
Black Label Society
Zakk Wyldenak, az Ozzy band gitárosának a saját zenekara. Zakk 1988-ban, mindössze 21 évesen csatlakozott az akkor és most is természetesen világhírű csapathoz, az ottani érdemeiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A Black Labelt 1998-ban alapította, valószínűleg azért, hogy az Ozzyék által keretek közé szorított kreativitását végre szabadon engedje egy olyan együttesben, ahol ő a főnök. Persze Zakknek egy szava sem lehet Ozzyra, nélküle még lehet, hogy mindig azon a bizonyos benzinkúton dolgozna New Jerseyben. Na jó, ez gonosz volt, egy ilyen őstehetséggel rendelkező nagyszerű gitárost biztos nem hagytak volna veszni a tűzhöz közel lévő emberek. Lássuk, milyen az, amikor nem mondja Zakknek senki, hogy "na ezt azért mégsem kéne":
Nativity in Black
Ez nem egy zenekar, hanem egy projekt. Két nagylemezt élt meg, az egyiket 1994-ben, a másikat 2000-ben adták ki. A lemezek nagynevű együttesek (többek között Faith No More, Sepultura, Machine Head, Biohazard, Megadeth, Slayer, Pantera) Black Sabbath-feldolgozásait tartalmazzák, mindegyik szám még az Ozzys időkből való. Nagyrésze kellemes hallgatnivaló, igazán megmutatja, hogy nincs új a nap alatt, a Sabbath a mai napig üt. A kedvencem a Sepultura által előadott Symptom of the Universe, ezt a számot előszeretettel játszottuk koncerten, amikor még volt egy metalzenekarom (rég volt, talán igaz sem volt). Íme:
Hellfueled
Egy svéd csapat, 1998-ban alakultak Svédországban, a korai időszakukban Ozzy-dalokat játszottak kisebb-nagyobb kocsmákban igen nagy sikerrel, lévén az énekesük hangja erőteljesen hasonlít a Mesterére. 2004 óta három albumot adtak ki, mindegyik gyöngyszem, Ozzy-kedvelőknek különösen ajánlott, garantáltan nem fog csalódást okozni. A klip pedig különösen elmebeteg:
Ennyi volt, remélem sikerült szemléltetnem, miért is ekkora legenda Ozzy. Természetesen ez a merítés csak a jéghegy csúcsa, az általa inspirált zene mennyisége felbecsülhetetlen, egész postsorozatot lehetne akár indítani ezzel a témával. Boldog születésnapot, Ozzy, reméljük ellátogatsz még hozzánk!
