Mókuskerék

Bár már sokan írtak róla, valahogy én is szükségét érzem annak, hogy - bár kicsit megkésve - megemlékezzek a Legendáról, a nagy Ozzyról a hatvanadik születésnapja alkalmából. Igazán szívmelengető érzés, hogy bárhol olvastam róla (konkrétan itt, itt és itt), mindenhol abszolút elismerő hangnemben nyilatkoztak róla - a mai sajtótrendek mellett ez felüdítő. Viszont sehol nem láttam a szakmai életpályájának az elemzését olyan szempontból, hogy kikre milyen hatással volt, kiket inspirált, mit is köszönhet neki a rock/metal szcéna - természetesen azon kívül, hogy egyáltalán létezik a mai formájában.

Ugyanis ne vitassuk el azt az óriási érdemét, hogy úgy nagyjából megalapította a metalzene műfaját a Black Sabbath nevű felszínre kapaszkodott, elvetemült sátánhordával. Mert mit is hallgathattunk 1970 környékén, ha valami igazán kemény zenére vágytunk? Lássuk csak: Alice Cooper és a Led Zeppelin még nem nagyon merték tökig kicsavarni a csöves erősítőt, hogy aztán a két legvastagabb húron randalírozzanak retkes riffekkel; a Deep Purple Ozzyékhoz képest lakodalmas zene volt a sok Hammond orgonával; a Jethro Tull a sok bélyegtől, gombától és fűtől túl jámbor és békepárti hippicsapat volt ahhoz, hogy ilyen brutális zenét játsszon; a többi Woodstockon nevelkedett bandát meg hagyjuk. Szóval a Black Sabbathon kívül nem igazán volt választás, így tekinthetjük őket a műfaj úttörőinek. Aki rockernek vallja magát, és nem ismeri el Ozzyék munkásságat, az szégyellje el jó alaposan magát és gondolkozzon el a világnézetéről.

Na de mi jött utána? A teljessség igénye nélkül: Judas Priest, Iron Maiden, Metallica, Megadeth, Anthrax - mindet bevallottan a Sabbath inspirálta, az ő hatásukra indultak el a zenélés útján. Azt hiszem, nem kell őket külön bemutatni, rájuk nem is fogok külön kitérni, nem ezért kezdtem el a postot írni. Viszont van néhány elvetemült ember a világon, aki a nyers, hamisítatlan Sabbath-stílust kedveli, amitől a fentebb említett bandák az idők során már messzire elkóboroltak. Ilyen zenét játszó csapatból is van jónéhány, bár mivel kompromisszumot ők nem ismernek, ezért a nevük is kevésbé csenghet ismerősen, őket fogom most sorra venni. Ennek a Sabbath-származék stílusnak neve is van, legtöbbször stoner/doom néven szoktak rá hivatkozni, a hozzáértőknek most biztos nem mondtam újdonságot. Lesz itt egy-kettő a felsorolt bandák közül, akik nem illenek bele a skatulyába teljesen, na de lássuk őket!

Corrosion of Conformity

1982 óta létező amerikai metalegyüttes, 1989 óta tagjaik között tudhatják Pepper Keenant, akinek a csodás Sabbath-ízt köszönhetik. Pepper egyébként játszik az ex-Panterás (R.I.P. Dimebag) Phil Anselmo egyik bandájában, a Downban is - ők szintén a terítéken vannak, lsd. a következő bekezdést. Nem kívánok többet elmondani róluk, ezer szónál is többet mond a zenéjük. Sajnos a kiadójuk megtiltotta a CoC-videók beágyazását, ezért itt lehet megtekinteni, érdemes.

Down

Mint fentebb említettem, Phil Anselmo projektje, még 1991-ben alapította CoC-, Crowbar- és Eyehategod tagokból, hogy megmutassa a világnak, milyen is az igazi southern-stoner zene, ami aztán sikerült is a nagyszerű Nola albummal '95-ben, ez platinalemez lett az óceánon túl. Nincs több hozzáfűznivalóm, hallgassátok:

Black Label Society

Zakk Wyldenak, az Ozzy band gitárosának a saját zenekara. Zakk 1988-ban, mindössze 21 évesen csatlakozott az akkor és most is természetesen világhírű csapathoz, az ottani érdemeiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A Black Labelt 1998-ban alapította, valószínűleg azért, hogy az Ozzyék által keretek közé szorított kreativitását végre szabadon engedje egy olyan együttesben, ahol ő a főnök. Persze Zakknek egy szava sem lehet Ozzyra, nélküle még lehet, hogy mindig azon a bizonyos benzinkúton dolgozna New Jerseyben. Na jó, ez gonosz volt, egy ilyen őstehetséggel rendelkező nagyszerű gitárost biztos nem hagytak volna veszni a tűzhöz közel lévő emberek. Lássuk, milyen az, amikor nem mondja Zakknek senki, hogy "na ezt azért mégsem kéne":

Nativity in Black

Ez nem egy zenekar, hanem egy projekt. Két nagylemezt élt meg, az egyiket 1994-ben, a másikat 2000-ben adták ki. A lemezek nagynevű együttesek (többek között Faith No More, Sepultura, Machine Head, Biohazard, Megadeth, Slayer, Pantera) Black Sabbath-feldolgozásait tartalmazzák, mindegyik szám még az Ozzys időkből való. Nagyrésze kellemes hallgatnivaló, igazán megmutatja, hogy nincs új a nap alatt, a Sabbath a mai napig üt. A kedvencem a Sepultura által előadott Symptom of the Universe, ezt a számot előszeretettel játszottuk koncerten, amikor még volt egy metalzenekarom (rég volt, talán igaz sem volt). Íme:

Hellfueled

Egy svéd csapat, 1998-ban alakultak Svédországban, a korai időszakukban Ozzy-dalokat játszottak kisebb-nagyobb kocsmákban igen nagy sikerrel, lévén az énekesük hangja erőteljesen hasonlít a Mesterére. 2004 óta három albumot adtak ki, mindegyik gyöngyszem, Ozzy-kedvelőknek különösen ajánlott, garantáltan nem fog csalódást okozni. A klip pedig különösen elmebeteg:

Ennyi volt, remélem sikerült szemléltetnem, miért is ekkora legenda Ozzy. Természetesen ez a merítés csak a jéghegy csúcsa, az általa inspirált zene mennyisége felbecsülhetetlen, egész postsorozatot lehetne akár indítani ezzel a témával. Boldog születésnapot, Ozzy, reméljük ellátogatsz még hozzánk!

Nem vagyok gyors, nem vagyok naprakész, nem vagyok aktuális. De azért felvágok ide néhány képet, amik az Oldtimer Expo-n készültek király gépekről. Mondjuk még csak nem is én keszítettem őket, hanem a bátyám, de ő túl lusta ahhoz, hogy széles körben publikálja ezeket.

Ez a fentebbi nem tudom, milyen autó lehet. Talán Renault Alpine? Akinek van valami tippje, nyugodtan ossza meg velem. 

A minap olvasgattam egyik kedvenc blogomat, a Belsőséget, ahol éppen egy ritkaságszámba menő Alfa Romeo-ról posztoltak egyet. Valakivel éppen nem értettem egyet, ezért a válaszom illusztrálása céljából nekiindultam linkeket vadászni. Ez annyira a jól sikerült, hogy ráakadtam egy igazán király oldalra, a carstyling.ru-ra, ahol többek között koncepcióautók százai között böngészhetünk, azt pedig már minden kezdő autóbuzi (mint pl. én) is tudja, hogy a koncepcióautók általában izgalmas gépjárművek, nyoma sincs rajtuk a tömegeknek való megfelelés kényszerének. Merész formák, meghökkentő megoldások, az ember hátán végigfut a borzongás némely modell láttán.

Mert ugye milyen jó is belegondolni, hogy egy ilyen géppel belejtünk, mi több, behajózunk (űrhajózunk?) a Meki elé Balatonalmádiban július vége felé valamikor.

 Képzeljük csak magunk elé, milyen arcot fog vágni ott:

• a 320-as BMW-s kezdő vagány csákó
• a fuxos mercis kigyúrt behajtó
• az utcazenész a parkolóban
• a fagyit nyalogató nyaraló főiskolás csajok az utcára kitett asztalok mellett.

Aztán menjünk be, és kérjünk egy sajtos negyedfontost vaníliás kólával.

Éppen Törökszentmiklóson vásárolgattam egy szupermarketben, mikor a következő héjában főtt krumplit készítő készletre lettem figyelmes:

Elnézést a kép rossz minőségéért, úgy gondolom, hogy a lényeg ettől függetlenül látható. Arra azért kíváncsi vagyok, ki jön rá a kép extra turpisságára.

Néha a munkahelyen elegem van abból, hogy mindenki pofázik körülöttem, mászkál, óbégat, csörög, zörög, stb. Nem tudok koncentrálni a munkára, pedig erre szükségem lenne, lévén igen ritkán szánom el magam az irodában operatív munkavégzésre. Ha mégis erre vetemednék, egy kiút kínálkozik: felveszem a fejhallgatómat, és elkezdek zenét hallgatni, hogy a hatékonyságom ne szenvedjen csorbát.

Nézzük csak, milyen zenét tudunk hallgatni heteken, hónapokon keresztül úgy, hogy nem ununk meg egy számot sem? Bevihetjük például a teljes zenei gyűjteményünket különféle adathordozókon, majd felmásolhatjuk azokat az irodai számítógépünkre. Miért is nem  jó megoldás ez? Nos, tegye fel a kezét, akinek a 10-20-50 gigabájtra rúgó MP3-gyűjteményében található legalább 20% legális tartalom. Multinacionális irodákban pedig nem kultiválják kifejezetten az ilyen dolgokat.

Milyen lehetőségünk marad? A megoldás: internetes rádió! Az a jó benne, hogy tömérdek van belőle, biztos találunk az ízlésünknek megfelelőt. Általában keveset dumálnak benne és még kevesebb a reklám. A legismertebb rádió-gyűjtőoldal a Shoutcast, itt rengeteg rádió közül választhatjuk ki a nekünk megfelelőt. Hogy el tudjuk kezdeni hallgatni, szükségünk van egy tetszőleges zenelejátszó programra, ez lehet a Winamp, Foobar2000, stb. Ezek mellett kiemelten ajánlom a Screamer Radio nevű progit, ezt kifejezetten internetes rádiók hallgatására készítették. A használatukra most nem térnék ki, csak annyit jegyeznék meg, hogy egyes számítógép-hálózatokon kisebb gondot okozhat a proxy megléte, de ezt át lehet hidalni (nekem sikerült, nem hiába vagyok informatikus).

Mit hallgassunk? Felsorolok pár rádiót, amelyeket rendszeresen szoktam hallgatni:

• SwissGroove - igazi jó kis "hallgatós" zenék funkys, jazzes, soulos stílusban egész nap, megunhatatlanul (itt fogható még a SmoothVibes rádió is, lágy zenékkel)
• The Edge Rocks - populáris metal és hard rock zenék, kevés hörgéssel (Ozzy, Disturbed, Korn, ilyesmik)
• Chronix Radio - ez háromféle rádió egy oldalon. Van az Aggression, itt kőkemény brutalizáció megy egész nap, Pantera a leglágyabb zene, Fear Factory-stílus az átlag. A Grit rádióban populárisabb zenéket játszanak, hasonlít az Edge-hez. Végül van a Metal, itt már a név is árulkodó, gitárszóló-hegyek és velőtrázó sikítások állandósítva.
• Kinkaardschok - nemrég kattantam rá, modern metalt nyomnak, viszont 192kbps MP3 minőségben, ami elismerésre méltó. Most is ezt hallgatom éppen.
• Lounge Radio - modern elektronikus zenék downtempo, nujazz, brazil electro és ambient stílusban. Különösen ajánlott tudatmódosult állapotban.

Jó rádiózást!

Teljességgel nevetséges feltételezésre bukkantam itt, ALI_G jóvoltából. A cikk kifejti, hogy az ASVA szerint az államháztartási hiányért minden bizonnyal a filmkalózok felelősek:

A teljes magyar filmes feketepiac méretét tekintve milliárdos veszteségekről lehet beszélni. A filmforgalmazó cégek kára évente 102 millió dollár, míg nemzetgazdasági szinten 193 millió dolláros, vagyis majdnem 40 milliárd forintos veszteség keletkezik évente Magyarországon csak a filmkalózok miatt.

A zeneipar kára még ennél is jelentősebb lehet, hiszen az illegális letöltőket és cd-másolókat nem köti a nyelvismeret vagy a premierek és technikailag is könnyebb kivitelezni a műveletet.

Tehát, ha mindenki megvenné a filmeket és zenéket letöltés helyett, akkor az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány elnevezésű fasztarisznya-gyülekezet szerint a magyar gazdaság bizonyosan évi 40 milliárd forintnyi bevétellel lenne gazdagabb. Azzal gondolom mindenki tisztában van, hogy Kálmán András kiadók seggét nyaló szervezete teljesen el van rugaszkodva a magyar rögvalóságtól, démonizálja a letöltőket, és meg próbálja győzni a megfelelő pozícióban lévő embereket, hogy adjanak neki igazat, szabad kezet, fegyvert; és ő tűzzel-vassal irtani fogja a magyar nemzetgazdaság vámpírjait, szegény csóringer főiskolásokat és egyetemistákat, mindezt természetesen kizárólag egy szebb és jobb Magyarország érdekében.

Abba természetesen nem gondol bele, hogy:

1. A legalapvetőbb, hogy az embereknek nincs pénze minden szart megvenni, tehát ha tényleg nem lehetne abszolút letöltéssel megszerezni a nagyrabecsült szellemi táplálékot, akkor sem vennének meg mindent, amit egyébként most letöltenek. Talán az egytizedét, de lehet, hogy sokat mondtam.

2. Az a pénz, ami a zenék és DVD-k meg nem vétele miatt az állampolgároknál marad, nem kerül ki a magyar nemzetgazdaságból. Nézzük csak, mire költi is a pénzét az átlagos magyar:

• kaját vesz belőle, ez az első -> bevétel a gazdaságnak, adófizetés az államnak
• albérletet, lakáshitelt, rezsit fizet -> ez is bevétel valakinek, és adótartalma is van
• autót tart fenn, hitelt törleszt, benzint vásáról -> oltári lóvé a gazdaságnak és az államnak
• mindennapi használati tárgyakat vásáról: tévé, bútor, ruha, akármi -> nemzetgazdaság, adó
• ha ezek után még marad egy kis pénze, akkor elissza -> jövedéki adó, nemzetgazdasági bevétel

Kedves András, mondd már meg nekem, hol látsz te itt 40 milliárdos károkozást? Ideje lenne már a kiadóknak felvenni a ritmust, és tudatosítani magukban, hogy a termékeik a magyar polgár átlagos vásárlási prioritási listáján legalul foglalnak helyet. Érdekes módon ezen mostaha körülmények között sem láttam koldulni még harmadvonalbeli magyar médiaköcsögöket sem. Megélnek valahogy? Meg. A többi tízmillió átlagmagyar is ugyanezt teszi. Ne sírjon a szájuk, mert még így is sokkal több jut nekik, mint amit érdemelnének (tisztelet a kivételnek).

Kaptam ma egy jó viccet, ami tökéletesen ábrázolja a hazai viszonyokat az infrastruktúra-fejlesztésben. Íme:

Pont olvasgattam az Indexet, mikor belebotlottam ebbe a cikkbe. Eleve röhejes, hogy a frissen megbüntetett McLaren csapat elkezd pattogni, hogy bizony tőle is loptak adatokat, mert ugye egészen eddig nem igazán válhatott ez a hátrányukra, lévén ők vezették a pontversenyeket minden fronton. Amikor viszont elolvastam, hogy a gyanúsított McLaren-alkalmazott a jó öreg hajlékony mágneslemezeket használta adat(ki)mentés céljára, az agyam információkomolyság-faktor-szenzora kiakadt a nullás értéknél.

Ugyan ki az úristen használ 2007-ben flopilemezeket? Miért nem e-mailben küldözgették a jó kis zsíros doksikat, ahogy Stepney és Coughlan tették? Vagy vihette volna pendrive-on, memóriakártyán, telefonon, MP3-lejátszón, újraírható CD-n, hordozható vinyón, akármin. Mindegyik biztonságosabb, nagyobb kapacitású és kevésbé feltűnő a nyamvadt flopinál. Persze nem is ez a lényeg.

Általános iskolai szintű próbálkozás ez csak a figyelem elterelésére. A McLaren most nagyon csúnyán beégett, nem nézhették tétlenül, hogy az idény hátralévő részében ízekre szedi őket a sajtó. Remélem, azért jól megleckéztetik őket. Mondjuk kár ezért a szép múltú csapatért, rendesen elkúrták. Nem kicsit, nagyon.

Nem vagyok egy különösebb írói vénával megáldott úriember, szófosásom is igen ritkán szokott lenni. A falunap extrakirály volt, estére sikerült a barátokkal, rokonokkal bemattolni az agyunkat. Voltak jó koncertek, malacsült, babgulyás, házipálesz, és egyéb falusi dolgok. Szavak helyett inkább beszéljenek most a fotók.

Lehet, hogy már kicsit későn írok, de szeretném felhívni mindenki figyelmét egy jó kis hétvégi programra. Unod már a diszkót, a mozit, a bárokat? Gyere le az óballai falunapra!

Óballa egy körülbelül 100-150 állandó lakost számláló picinyke falu a Tisza partján, Törökszentmiklóstól nem messze. A falu nem önálló, elméletileg Törökszentmiklóshoz tartozik, de a 10km távolságnak köszönhetően ez egyáltalán nem érezhető. Pár évvel ezelőtt teljesen elfeledett helynek számított, azonban a közelmúltban néhány lokálpatrióta ember felkarolta a falucska ügyét, azóta ha nem is indult látványos fejlődésnek a hely, de a végleges enyészettől meg lett mentve. Több, jobb-rosszabb állapotban lévő parasztházat megvettek a városi emberek hobbicélra, majd felújították őket (többek között az én családom birtokában is van egy óballai ház), ez mindenképpen jót tett a faluképnek. A falusi turizmus fellendítésére 2005-ben elindították az Óballai Napokat, amely már akkor is kitörő sikert aratott. A 2006-ban megrendezett Falunapon a résztvevők elmondása szerint már kb. 3000 ember vett részt (úristen, egy három utcából álló faluban), az idei rendezvényen is várhatóan legalább ennyien vesznek részt. Múltkor beszélgettem a kocsmárossal, kérdezgettem, mit szól a falunaphoz, milyen volt a tavalyi... hát, elégedetten dörzsölgette a kezét és mosolygott.

A szervezés idén már zsírprofi, programok garmadájával várják az ide látogatókat. Lesz népművészeti vásár, főzőverseny, íjászat, lovaglás, focibajnokság, kertmozi, rockkoncert, néptánc, és még sorolhatnám. Én mindenképpen ott leszek, majd beszámolok, milyen volt.

Az alábbi kép a Gyöngyvirág utcában készült (ugye, milyen festői?):

Óballa földrajzi elhelyezkedése (ne tévesszen meg a Ballatelep elnevezés, nem mindenhol tudják a rendes nevét, úgy látszik gugliéknál sincsenek tisztában vele):

View Larger Map

Ha szeretnél többet megtudni a faluról, itt tájékozódhatsz.

Ez is megvolt, letudtam. Multinacionális hajcsáraink sportnapot szerveztek nekünk, multinacionális rabszolgáknak a hajógyári szigeten. A cég neve nem lényeges, nem kívánom őket reklámozni. A szervezés hagyott némi kívánnivalót maga után, de egy-két óra csúszás után már nagyjából zökkenőmentesen mentek a dolgok. A munkatársaimmal a futball nemes műfajában neveztünk, vegyesen hobbifocisták és dilettánsok. Nyolc csapat nevezett összesen, így két négyes csoportra osztottak bennünket a bajnokság pontozós részére. Utólag visszatekintve úgy tűnik, nekünk volt a legjobb hozzáértő-falábú arányunk (hiába gyengítettem a csapatot), mert a csoportmeccseket egy kivételével megnyertük, és a gólarány miatt csoportelsőként jutottunk tovább. Innentől egyenes volt az út, a legjobb négy csapat között már kieséses rendszerben mentek a meccsek. Az elődöntőt simán hoztuk, majd a döntőt is megnyertük 2-1-re. Az eredményhirdetéseken mindig megütköztek a nevünkök a szpíkerek, egyszer meg is említették, hogy lehet ilyen hülye névvel megnyerni a bajnokságot (Nefürgyéle FC).

Ezután jött a neheze, ugyanis a bajnokcsapat egyik nyereménye az volt, hogy meg kellett mérkőzni a magyar médiaválogatottal. Ez egy nagyobbacska focicsapat, a tagjait közepesen és kevésbé ismert médiaszemélyiségek alkotják, akik rendszeresen fociznak, és különböző eseményekre járnak celebkedni pénzért. A teljes csapat marha sok emberből áll, hozzánk csak egy része jött el. Az egyetlen tagja, akit fölismertem, a jó öreg Teddy volt, azaz Farkasházy Tivadar. A meccs keményebb volt, mint a többi, ugyanis sima 17 perc helyett 2x20-at játszottunk. A mi csapatunkban volt 3-4 hobbifocista, a többi pedig falábú, ámde lelkes sportszerető ember (mint jómagam is). A médiások csapata hozzánk képest biztos többet focizik, na meg mi már akkor túl voltunk öt meccsen, meg pár sörön is, ők pedig tök frissek voltak. Az végeredmény ezek szerint alakult, kikaptunk 3-1 arányban, de azért nem maradtunk szégyenben, akár kiegyenlítettnek is nevezhettük volna a meccset, ha nem kapunk két góllal többet a kelleténél. Azért rendesen helytálltunk, én is rábombáztam kétszer a kapura, meg adtam pár jó passzt, amiből gól lehetett volna. A srácok egyébként jó fejnek tűntek, nem hőzöngtek, nem rúgtak fel senkit, teljesen baráti hangulatban zajlott az összecsapás. A meccs után az öltözőben azon sem akadtak fent, hogy csak hideg vízben tudnak lezuhanyozni. Teddy bácsi elkezdett még sztorizni arról, hogy a kórházban egy guruló asztal megkérte arra, hogy húzódjon félre.

Mindent összevetve jól sikerült sportnap volt, kellően kimozogtam magam a következő fél évre. Annyira, hogy most alig tudok járni az izomláztól, de majd túlélem valahogy. Hiába, nem szokta a cigány a szántást. Készült pár csoportkép is, alant megtekinthetitek. Aki kitalálja, ki vagyok a képen, vendégem egy XXL-es Sport szeletre.

Mindenki készül már Budapesten a Nagy Káosz Napjára, szeptember 4-ére, midőn az eddig sem tökéletes fővárosi tömegközlekedés fél napra megszűnik létezni, vagy legalábbis igen alacsony szintre fog lesüllyedni. Pánikol a város, minden buszozó-metrózó-villamosozó ember hőzöng most. "Hogy képzelik ezt, hogy merik megtenni? Milyen jogon akadályozzák a munkába jutásunkat?"

Milyen jól is döntöttem, amikor egy metró-megállónyira költöztem a munkahelyemtől. Szeptember 4-én reggel fogom magamat, és elgyaloglom az irdodába. Röhögök a többi emberen, akik heringként fognak tömörülni a szükségjáratokon. Tudom, szemét és cinikus hozzáállás ez, de jól esik az embernek. A legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység.

Elérkezett a nagy nap, elszántam magam. Haladni kell a korral. Manapság már mindenkinek blogja van, úgy gondoltam, nekem is kell egy. A koncepcióról még a leghalványabb elképzelés csírája sem született meg a fejemben, node sebaj. Ha az egyszeri ember szeretne egyet szórakozni a nagy éjszakai forgatagban, mindig akkor kerekedik a legjobb buli, ha nincsenek konkrét tervei. Én is hasonló megfontoltsággal vetem neki magamat a blogírásnak, aztán majd az idő eldönti, volt-e értelme.